Népszerü cikkek

Közigazgatási bírságok és tételeik az üzembentartónak (ORFK)

Közigazgatási BírságokMagyarországon a személysérüléses balesetek számát tekintve 1990-től 2000-ig európai mértékkel mérve is jelentős, pozitív irányú változás következett be. A balesetek száma egy évtized alatt 37 %-kal, ezen belül a halálos áldozatok száma 51 %-kal csökkent annak ellenére, hogy ebben az időszakban 18 %-kal nőtt a nyilvántartásban szereplő hazai gépjárműállomány.

2001-től a kedvező folyamat megfordult, ettől kezdődően hazánk közlekedésbiztonságát összességében kedvezőtlen adatok jellemzik.

2001 és 2006 között a személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma 13,4 %-kal, a halálos áldozatok száma pedig 5,2 %-kal nőtt. Emelkedett az ittasan okozott balesetek száma és aránya is, az előbbi tekintetében a regisztrált 29,7 %-os növekedés aggasztó.

A hazai közlekedéspolitikai célkitűzéseket tartalmazó ?Magyar Közlekedéspolitika 2003-2015? c. program 2010-re a halálos áldozatok számának 30 %-os csökkenését irányozza elő, az Európai Unió által kitűzött 50 %-os csökkenést pedig 2015-re célozza meg.

Tekintettel a közlekedésbiztonság helyzetének elmúlt éveket jellemző alakulására, elengedhetetlenné vált a közlekedést szabályozó jogszabályok változtatása.

Ezen változások egyik legjelentősebb eleme azt kívánja elérni, hogy a járművek tulajdonosai, üzembentartói fokozott felelősséget érezzenek azért, hogy a járművüket használók

  1. a megengedett legnagyobb sebességre,
  2. a vasúti átjárón való áthaladásra,
  3. a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülék jelzéseire,
  4. a járművel történő megállásra és várakozásra,
  5. az autópálya leálló sávjának igénybevételére,
  6. a behajtási tilalomra, a kötelező haladási irányra,
  7. a természet védelmére vonatkozó előírásokat betartsák.

Az üzembentartóval illetve a használóval szemben az egyes előírások megszegése esetén a szabályszegés súlyosságának arányában 30.000 forint és 300.000 forint közötti bírságot kell kiszabni, az eljáró hatóságnak méltányosságot gyakorolni nincs lehetősége.
A bírságolással kapcsolatos eljárás lefolytatására a Magyar Köztársaság Kormánya a Rendőrséget jelölte ki. Az eljárást lezáró, illetve a bírságot megállapító határozat meghozatalára a hatóságnak 60 nap áll rendelkezésére.

Amennyiben az üzembentartó a járművét másnak használatba adta és ezt a meghatározott, dokumentált módon bizonyítja, a bírságot a használatba vevő személynek kell megfizetnie. Ez azt jelenti, hogy az üzembentartónak nem elegendő a hatóságot arról tájékoztatnia, hogy a járművet más személy (pl. hozzátartozó) vezette, hanem ennek igazolására meghatározott okiratokat, menetlevelet, fuvarlevelet kell a hatóság részére benyújtani.

A jármű más személynek történő használatba adása esetén fokozott körültekintéssel célszerű eljárni, mert amennyiben a használatba vevő személy a kiszabott bírságot nem fizeti meg, továbbá azt tőle nem lehet behajtani, abban az esetben azt az üzembentartónak kell megfizetnie.

A közigazgatási bírságot a 2008. május 01-jét követően elkövetett szabályszegések tekintetében kell kiszabni. Az ezt megelőző időszakban az eljáró hatóság írásbeli tájékoztatást küld azon járművek üzembentartóinak, melyekkel a fenti felsorolásban szereplő szabályszegések bármelyikét elkövették. A tájékoztatás egyebek mellett tartalmazza az adott szabályszegés(ek)hez tartozó bírság összegét is.

A teljes büntetési díjtételeket is tartalmazó dokumentüm elérhető az alábbi linkre kattintva:

Közigazgatási Bírságok

Facebook megosztás

Az oldal megosztása a Facebookon

Keresés a weboldalon

Jelenleg olvas minket

Oldalainkat 4 vendég böngészi

Google +