Az alábbi levél az Autósiskolák Szakmai Érdekegyeztető Fóruma vagyis ASZEF weboldalán találtam segítünk a publikálásban.
A KHEM a napokban adta ki szakmai véleményezésre a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet módosítás tervezetét.
A tervezettel kapcsolatos általános véleményünk:
Részletezve:
1. A tervezett módosítással – EU irányelv hazai jogrendbe ültetésére hivatkozva – három évvel meghosszabbítják a régi norma szerinti – 2003. december 1. előtt oktatásba vont – járművek használhatóságát. Ez szerintünk indokolatlan, és az EU-s irányelv véleményünk szerint nem is kötelezi erre az országot.
A tervezett határidő kitolás kizárólag azoknak kedvez, akik 2003. dec. 1. előtt helyeztek oktatásba az új szabványnak még nem megfelelő járművet. Ezek – ha akkor vadonatújak lettek volna – ma már több mint öt évesek, ill. az eredeti határidő végéig – 2009. dec. 31-ig – minimum 6 év 1 hónaposak lesznek. (A valós helyzet persze az, hogy ezek a régi normás járművek már 2003-ban is általában sok évesek voltak. Ugyanúgy, ahogy a 2003. dec. 1. után oktatásba vont, az új normának megfelelőek. Az ugyanis csak a legritkább esetben fordul elő, hogy új nagyjármű közvetlenül oktatásba kerül. Ezt az 1990-es évek közepe óta a kiélezett gazdasági verseny semelyik érdekelt vállalkozásnak nem engedi.
2. A módosításból hiányzó legfontosabb, tényleges szakmajavító javaslatok, melyekre évek óta a Közlekedési Hatósággal közösen hiába készülünk:
A rendeletmódosítás szakmai véleményezésre megküldésének napján (2009. február 12-én) a – szakmai érdekképviseletek által a szakma jobbítására létrehozott – Moharos Társaság szakmai napján az Ön képviseletében megjelent minisztériumi szakértő felszólalásában azt nyilatkozta, hogy a rendelet általunk fontosnak tartott módosításai nincsenek napirenden. Arról bölcsen hallgatott, hogy ezt annak ellenére nem teszik, hogy a rendelet az EU irányelv miatt épp módosításra nyitva van.
A kormányzat az egyik oldalról zengzetes média propagandát folytat a közlekedésbiztonság javítása melletti elkötelezettségéről, a másik oldalon pedig képtelen megfelelő szakmai irányítást biztosítani a gépjárművezető képzés területén.
Bár a szakma leteperése már hivatalba lépése előtt megtörtént, a szakmapolitikai felelősség jelenleg az Öné!
Kérjük, ne engedje, hogy egy már földre került szakmát – aljasul – még meg is rugdossanak az Ön által felügyelt minisztérium tisztviselői.
Kérjük, hasson oda, hogy a szakterület irányítását arra alkalmas, a szakmai minőség iránt elkötelezett szakemberek végezzék!
Amennyiben elfogadja, és a hatalomról alkotott véleménye megengedi, kérem, vegye igénybe érdemi segítő együttműködésünket, melyet ezúton felajánlunk.
Jászberény, 2009. 02. 17.
Tisztelettel:
Cs. Molnár László
a SzÉF elnöke